Virtuális erőforrások menedzsmentjére szolgáló architektúra tervezése és implementációja V2X szimulációs rendszer számára

OData támogatás
Konzulens:
Dr. Bokor László
Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

A világban egyre nagyobb szerepet kapnak a kooperatív intelligens közlekedési rendszerek (C-ITS-ek), melyek a közlekedés és forgalom menedzsment során a felhasználókat számos információval látják el, ezáltal lényegesen növelhető a biztonság az utakon. A C-ITS-ek fontos eleme a V2X kommunikáció, azaz a járművek egymás közötti, valamint a járművek és infrastruktúra elemek közötti kommunikáció. A V2X megoldások gyakorlatba ültetése előtt azonban szükséges azok alapos és biztonságos tesztelése. E célból egy olyan szimulátor környezet megvalósítása a feladat, melyben számos ITS állomást lehet tetszőlegesen felkonfigurálni. A végeredmény egy olyan rendszer, melyben egy valódi résztvevő egy szimulált tesztkörnyezetben ellenőrizheti a C-ITS állomásokat vezérlő szoftver működését. Ez a szakdolgozat az ehhez szükséges architektúra megtervezését és implementálását tűzi ki célul.

Először bemutatásra kerül a C-ITS rendszerek alkalmazhatósága a gyakorlatban, valamint a szabványosítás alatt álló architektúra. Külön kitér a dolgozat a C-ITS-eket alkotó rétegekre, azok felépítésére és működésére.

A C-ITS rendszerek bemutatását követően foglalkozunk a szimulációs környezetek hasznával. Prezentálásra kerül pár, már meglévő szimulációs rendszer, összefoglalva azok alap tulajdonságait. Végül a dolgozat megindokolja ennek a szimulációs rendszernek a szükségét.

Ezt követően ismertetésre kerül a szimulátorunk architektúrája, bemutatva annak alkotóelemeit és a megvalósításhoz felhasznált szoftvereket.

Végezetül egy rövid összefoglaló keretében említésre kerülnek az esetleges továbbfejlesztési lehetőségek.

Letölthető fájlok

A témához tartozó fájlokat csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le.